Kedves Madridista Szurkolótársaim!

Van egy mondás, hogy valaminek a vége mindig egyben valami újnak a kezdete is. A korona mögött blognak vége, miután Neil és krysal, a két megmaradt alapító idő és a csökkenő lelkesedés miatt úgy döntött, lezárják A korona mögött blog történetét. VIC átigazolt a penamadridista csapatához, ezúton is sok sikert kívánunk neki. A megmaradt szerzők azonban úgy döntöttek: folytatják. Mert legyen ez egy új kezdet, mert bennünk még van lelkesedés és elszántság hogy írjunk a csapatról hétről-hétre, és az a remek közösség aki a korona mögött blogon kialakult, megérdemli hogy folytassuk.

Az elmúlt hetekben már lehetett tudni, hogy valami történni fog. Nem kevés egyeztetésünkbe került az NST staff-jával (köszönet érte benito-nak!), amíg legalább addig eljutottunk, hogy egy minimalista felület és a Disqus be lett állítva. Az oldal kinézete, jól látjátok, sok munkát igényel majd. De a legfontosabb most az volt, hogy Titeket át tudjunk ide irányítani, ha ott eljött a búcsú ideje, hogy legyen hova kiraknunk az újabb posztokat. Mivel a szerzők csapata erősen megfogyatkozott, ezért mindenképpen szükséges volt újakat felkérnünk a közösségből, akik vállalnák hogy új energiával, ötletekkel töltik meg majd a blogot. A kiválasztás megtörtént, az megkeresettek közül mindenki vállalta a felkérést, hamarosan egy posztban be is mutatkoznak. A korona mögött alapítóiból krysal vállalta hogy, folytatja itt velünk, számítunk a bloggal kapcsolatos technikai segítségére és havi 1-2 poszttal is lehet hogy fog jelentkezni, amiért hálásak vagyunk neki. Neil-nek köszönjük az eddigi remek írásait, és természetesen minden régi szerzőt visszavárunk kommentelőként. Továbbra is szívesen látjuk más csapatok szurkolóit, akik már szintén a közösség része lettek, és ugyanazt a baráti hangulatot fogjuk itt is fenntartani, mint A korona mögött blogon. Lesznek tehát új szerzők, szeretnénk majd újabb rovatokat beindítani a régiek mellett, sok munka vár még ránk, amíg az új blog eléri azt a szintet, amit elképzelünk együtt és amit Ti is joggal vártok el. Addig viszont türelmet kérünk Tőletek elsősorban, mert nem megy minden egyik pillanatról a másikra, és hiába szeretjük rajongásig a csapatot, azért élni és dolgozni is kell.

Reméljük hogy remek évnek nézünk elébe, sok-sok trófeagyőzelemmel, és méltán lehetünk újra büszkék a csapatra. Tehát a sztori folytatódik, máshol, más köntösben, de ugyanúgy Veletek folytatjuk! És ahogy a címben írtam:

Isten hozott Mindannyiótokat az új Real Madrid blogon!